Adalékok a minimálbér emeléséhez

Az elmúlt években a gazdasági növekedés megindulása és az alkalmazható munkaerő jelentős részének külföldre távozása következtében a magyar gazdaságban súlyos munkaerőhiány alakult ki, ami a bérek növekedését váltotta ki. A versenyszektorban a 2015. évi 4 százalék után 2016 első tíz hónapjában már több mint 5 százalékkal emelkedtek a bruttó reálbérek. Feltehetőleg az éves adat ennél jóval magasabb lesz, mivel a hírek szerint tavaly az év végi bónuszokat és jutalmakat is bőkezűbben osztogatták a vállalatok, mint korábban. A béremelkedés tehát gyorsul, mert a munkaadók csak úgy tudnak munkaerőhöz jutni, ha növelik a béreket.

Ezzel a bérnyomással pedig csak azok a cégek tudnak lépést tartani, amelyeknek a termelékenysége ezt lehetővé teszi, azaz amelyeknél egy dolgozó termel annyi hozzáadott értéket, amennyi a költségeket fedezi, sőt még némi nyereséget is biztosít. Minden jel szerint megindult a munkaerőnek a termelékenyebb, magasabb béreket kínálni tudó cégekhez áramlása. Egyes cégek egyes munkakörökben már tavaly is akár 20-30 százalékos béremelést kínáltak a munkaerő megszerzése vagy megtartása érdekében.

Ez a piaci alkalmazkodás kedvező jelenség, mivel egyfelől emeli a makrogazdasági szintű termelékenységet, másrészt természetes módon kiszelektálja azokat a cégeket, amelyek alacsony technológia és alacsony bérek mellett vegetálnak. Nyilván nem lehet cél egy olyan gazdaság működtetése, amely kizárólag az alacsony bérekre épít.

A kormány intézkedése, amely a minimálbér 15 és a szakképzettek bérminimumának 25 százalékos emelését írta elő, ebbe a már megindult piaci alkalmazkodási folyamatba avatkozott bele, feltehetőleg azzal a céllal, hogy a béremelkedéseket ne a vállalatok magasabb bérfizetési hajlandóságaként, azaz a piaci folyamatok eredményeként, hanem az állam jótékony intézkedéseként tudja kommunikálni. Holott a magasabb minimálbér költségeit, amelyeket a szociális hozzájárulási adó 5 százalékpontos csökkentése távolról sem kompenzál, nem az állam, hanem a vállalatok fizetik meg. Egy szakképzett dolgozó alkalmazása 2017-ben havonta több mint 33 ezer forinttal kerül többe a munkaadónak, mint tavaly, aminek körülbelül kétharmadát a munkavállaló, egyharmadát viszont az állam kapja meg adóbevétel formájában. 2017-ben éves szinten minden egyes garantált bérminimumon foglalkoztatott után 143 ezer forinttal több adó folyik be a költségvetésbe, a szociális hozzájárulási adó csökkentése mellett is. Nem beszélve arról az adóbevételről, amelyet a cégek a bértorlódás elkerülése érdekében felemelt bérek után fizetnek.

A szociális hozzájárulási adó 5 százalékpontos csökkentésének a költségvetési terheit tehát nem kis részben a minimálbért fizető vállalatok fogják megfizetni. Súlyos kérdés, vajon a vállalatok mekkora része fogja tudni kigazdálkodni ezt a magasabb költséget. Nem kis tételről van szó, a versenyszektorban ugyanis több mint egymillió munkavállalót érint a minimálbér emelése, akiknek a túlnyomó részét a mikro- és kisvállalatok alkalmazzák. Persze tudjuk, hogy az érintett vállalatok egy része a minimálbért csak papíron fizeti, a tényleges bér, amelyet más módon fizetnek ki, ennél magasabb. Becslések körülbelül 40-45 százalékra teszik a szürkefoglalkoztatás e formájának az arányát. Ha ezt is figyelembe vesszük, akkor is a versenyszektor foglalkoztatottainak legalább egyötödéről van szó.

Nem a minimálbér emelésének a ténye, hanem a mértéke problematikus tehát, ami nem hagy időt a kisvállalatok számára az alkalmazkodásra, amire egy lassabb és mérsékeltebb, azaz piaci alapon történő béremelés keretében lehetőségük lett volna. Az a cég, amelyik 2016 decemberében nem tudott többet fizetni az alkalmazottainak, 2017 januárjában nem fog tudni nagy hirtelenjében jelentős munkaerő-megtakarító fejlesztést végrehajtani. Félő tehát, hogy idén olyan cégek is el fognak hullani, amelyek békésebb körülmények között életben maradtak volna.

(Világgazdaság)