Tisztelt Látogató!

A kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel irodánk 2020. március 16-tól átmenetileg zárva tart, kollégáink távolról dolgoznak. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy ez idő alatt a vezetékes telefonhívásokat nem áll módunkban fogadni, ám kollégáinkat mobiltelefonon vagy e-mailen keresztül elérheti. Javasoljuk az info@kopint-tarki.hu központi e-mail cím használatát.

Kérjük, tartsák be a járványügyi szabályokat, és vigyázzanak magukra!

A Kopint-Tárki munkatársai

Dear Visitor,

Owing to epidemic outbreak we concluded to temporary shut down our office from March 16th. Please be advised that during that time we are unable to answer the office phone calls, however our colleagues are available through e-mail or mobile phone. Please use info@kopint-tarki.hu in any case.

Please obey the epidemic rules and stay safe!

The associates of Kopint-Tárki
CLOSE

Palócz Éva: Most évtizedekre eldőlhet a magyar gazdaság sorsa

Amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyit fogunk létrehozni” hangzik a kormányzati kommunikáció. Ez az állítás lényegében tükrözi a gazdaságpolitika hozzáállását a vírus okozta válsággal kapcsolatos gondolatmenetét: a kormány hagyja, hogy a vállalatok nem kis része tönkremenjen a válság alatt, utána pedig államilag irányítottan felépít majd egy újat.

Ez a gondolatmenet több ponton is hibás.

Egyáltalán nem törvényszerű, hogy a válság alatt a munkahelyeknek el kell veszniük. A világ számos országában a kormányok gyors és nagyvonalú mentőcsomagokat dolgoztak ki a vállalatok megmentésére, a munkahelyek legalább részleges megőrzésére. Ezt az Európai Unió is támogatja, mivel a kormányokat a költségvetési hiány elengedésére, minden állami eszköznek a válság elleni harc felhasználására szólította fel. Más kormányok erőfeszítései azt célozzák, hogy az átmenetileg nehéz helyzetbe került vállalatokat átsegítsék a remélhetőleg pár hónapig tartó súlyos nehézségeken, felszínen tartsák őket és támogassák munkaerőmegtartó képességüket. Az IMF 193 országra terjedő ismertetése alapján, amely az egyes országok válság-intézkedéseit mutatják be (https://www.imf.org/en/Topics/imf-and-covid19/Policy-Responses-to-COVID-19#P), a támogatások széles palettája rajzolódik ki. Azonban a legfontosabb közös eleme ezeknek a válság-csomagoknak a munkahelyek megtartását célzó intézkedés. Ez ugyanis egyszerre célozza a vállalatok túlélését, a gazdaság szövetének a fennmaradását és a foglalkoztatottak jövedelemhez jutását, s ennek következtében a fogyasztás zsugorodásának mérséklését.

  1. Ehhez képest a magyar munkahelyek megőrzésére irányuló magyar kormány-intézkedések nem csak későn jöttek, hanem rendkívül szegényesek.

A sajátos magyar „kurzarbeit” csak árnyéka a német névadójának, de akár az osztrák, a francia, vagy a régiónk más országaiban alkalmazott részmunkaidős támogatási rendszereknek. A magyar rendszerbe ugyanis kizárólag a munkaidő legalább 30, de legfeljebb 50%-át elveszítő cégek kerülhetnek be. Az, hogy a megrendelések 30%-ánál kisebb kárt szenvedő cégek nincsenek benne a rendszerben, még valahogy – bár nehezen – megmagyarázható. Az azonban már végképp nem indokolható, hogy miért nem kapnak semmiféle támogatást a munkáik több mint felét elveszítő cégek, holott a legtöbb ágazatban, és nem csak a turizmusban, éppen ez a jellemző. Számos vállalkozó az elmúlt évtizedekben óriási erőfeszítéseket tett annak érdekében – és ezt kormányzati programok is támogatták – hogy bekerüljenek a globális termelési láncokba, nem csak az autóiparban, hanem az elektronikai és más ágazatokban: ezek most megrendeléseik majdnem 100%-át elvesztették, és nem kapnak állami támogatást. De naponta érkeznek hírek patinás magyar cégekről más ágazatokból is, amelyek most óriási, ha nem teljes piacvesztést szenvedtek el, és szintén nem kapnak állami támogatást. Az MNB a garanciális és kedvezményes hitelkonstrukciók kínálatával megtette azt, amit a monetáris politika a saját eszközeivel megtehet. Ugyanakkor, a most hitelt felvenni kénytelen cégek a kilábalás idején sokkal kedvezőtlenebb helyzetből indulnak, mint külföldi versenytársaik, amelyek most vissza nem térítendő állami támogatásban részesülnek. Nem beszélve arról az időveszteségről, amely egy hitelbírálat elkészítése igénybe vesz.

Számos cég számra tehát nem marad más, mint elbocsátani a dolgozóikat, abban a reményben, hogy a válság után talán újra alkalmazni tudják majd őket. Ugyanakkor a 3 hónapos munkakeresési járadék ehhez nagyon rövid. Az április elején elbocsátott dolgozók munkakeresési járadéka június végén lejár, és szinte biztosra vehető, hogy addig sem a világgazdaság, sem a belső piac nem lesz abban az állapotban, hogy a termelés újra tudjon indulni és a munkatársakat ismét alkalmazni tudják. Ezek a cégek tehát nagy eséllyel el fognak veszni a magyar gazdaság számára.

A magyar kormány tehát sem a munkáltatókat nem támogatja kellőképpen a munkaerő megtartásában, sem a munkavállalókat a válság átvészelésében, ami a vállalati szektor nagy részének a megroggya­násával fog járni.

Emellett van egy köztes réteg, amely sem nem munkáltató, sem nem munkavállaló, hanem önfoglalkoztató: egyéni vállalkozók, iparosok, szabadfoglalkozásúak, akik a válság hatására egycsapásra elvesztették megélhetési forrásukat, és jelenleg semmiféle állami támogatásra nem számíthatnak. Ez a kör sem a munkavállalói jogokra, sem munkakeresési járadékra nem számíthat. Számukra más országokban (pl. Ausztriában) egyszeri gyorssegély és 3 havi további támogatás áll rendelkezésre. A varroda, a fodrász, a nyelviskola, a színház kényszerűen bezárt, és még sorolhatnánk sokáig. Jórészük KATA-s vállalkozó, amit a gazdaság­politika az elmúlt évek adópolitikájával kifejezetten támogatott, egyre magasabbra állítva a KATA-típusú adózás felső határát. A KATA-fizetési kötelezettség eltörlése nem jelentett könnyítést a számukra, mivel tipikusan a KATÁ-s adózók voltak az elsők, akik a pandémia elhatalmasodása és a veszélyhelyzet bejelentése után minden jövedelem nélkül maradtak. Ezért a KATA-s vállalkozók jellemzően felfüggesztették a vállalkozásukat, de ettől bevételük még nem lesz. Támogatás nélkül, ezt a társadalmi csoportot súlyos megélhetési gondok és a lecsúszás veszélye fenyegeti. A magyar gazdaság pedig szegényebb lesz a szolgáltató szektor széles kínálatának az elvesztésével.

  1. Miközben a második mentő csomag, legfeljebb 500 (de számításaink szerint inkább 200-300) milliárd forintot szán az önhibájukon kívül bajba jutott cégek munkahelyeinek megmentésére, több ezer milliárdot tervez költeni a munkahelyek teremtésére. Különböző, az állam által kijelölt ágazatokat kíván kedvezményes beruházási hitelekben és tőketámogatásokban részesíteni. Hogy ez pontosan mikor lesz, azt nem tudjuk, de nem is ez a legfőbb gond ezzel a szándékkal.

A fő probléma ezzel az, hogy arról a rendszertől, amelyben az állam jelöli ki a fejlesztendő ágazatokat (horribile dictu: a fejlesztendő vállalatokat), már vannak történelmi tapasztalatok, és ezek egyértelmű kudarcról tanúskodnak. Az még akár érthető is lehet, hogy az állam a mostani járvány tanúsága alapján az egészségiparra, gyógyszeriparra a jövőben nagyobb hangsúlyt kíván helyezni: az egészségügy amúgy is jórészt állami feladat (lenne). A többi, kifejezetten piaci alapú ágazatok közül egyesek kiemelése és kedvezményes hitelekkel való állami megtámogatása (és különösen állami tőkével való ellátása), legyen az akár az építőipar, a logisztika-szállítási ágazat, filmipar és különösen a turizmus, a piacok torzulásához vezet, még akkor is, ha nagyon jóindulatúan feltételezzük, hogy a támogatások elosztása minden politikai és „kapcsolati” szempont nélkül történik. A magyar turisztikai ipar például kifejezetten fejlett: gombamódra szaporodtak az elmúlt évtizedekben a nagy szállodák, a kisebb, magas színvonalú panziók és a turisztikai attrakciók. Ezeket kellene most megőrizni, támogatni, és nem többszáz milliárd forintos államilag támogatott turisztikai hitelkonstrukciókról gondolkodni. Különös tekintettel arra, hogy a turizmus lesz az utolsó ágazatok egyike, amely magához fog térni a válság után (ha egyáltalán). Könnyen lehet, hogy még a jelenlegi kapacitások kihasználása is jó ideig váratni fog magára.

A második mentőcsomag kiinduló pontja tehát nem azt jelöli meg a kormány feladatának, hogy a válság remélhetőleg átmeneti hónapjaiban segítsen megőrizni a gazdaság működő­képességét és a meglévő vállalatok foglalkoztatási képességét, hanem azt, hogy majd a válság által megtépázott gazdaság romjain egy új gazdaságot építsen, az általa kiszemelt ágazatok és vállalatok támogatásával. Ez a szándék garantáltan súlyos károkat okoz. A magyar gazdaság a válság előtt, ha nem is hibátlanul, de azért „elműködött” és fejlődött is, persze, sok problémával, viszonylag gyenge versenyképességgel. Egyébként a válság, állami támogatás mellett is kirostálná azokat a cégeket, amelyet hatékonysága, versenyképessége alacsony. Ha azonban az állam ebben az átmeneti helyzetben nem nyújt segítő kezet, akkor a sikeres vállalatok is könnyen elvérezhetnek.

A gazdaságpolitika szerepének a félreértéséről tanúskodnak azok a kijelentések, amelyek a gazdaság válság utáni „újraindításáról” szólnak. Gyors és hatékony állami mentőcsomag esetében, azaz, ha a gazdaságpolitika költségvetési eszközökkel átsegíti a cégeket az átmeneti nehézségeken, akkor nem kell különböző állami beavatkozásokkal „újraindítani” a gazdaságot, mert az újra elindul magától a válság után.

A csomag késlekedése már eddig is súlyos károkat okozott a vállalati szektorban és tartalma még több kárt fog okozni a jövőben. A válság ugyanis nem csak rombol, hanem újra is osztja a piaci pozíciókat. A nemzetközi piaci erőviszonyok a válság következtében jelentősen átrendeződhetnek. Azok a szereplők. amelyek viszonylag erősen kerülnek ki ebből a krízisből, mivel gyors és hathatós támogatást kaptak a kormányuktól, a válság után erősíteni tudják a piacaikat, miközben a magukra hagyott cégek piacvesztést szenvedhetnek.

Jó lenne, ha a kormány azokban a kutatókban, akik az övétől eltérő javaslatot tesznek a válság kezelésére, nem ellenséget látna, hanem azt a partnert, amely a legjobb tudása, gazdaságelemzési tapasztalata, a külföldi példák ismerte és elemzése alapján, a legőszintébb jobbító szándékkal hívja fel a figyelmet arra, hogy most a munkahelyek megmentésének a hiánya óriási és alig helyrehozható károkat okozhat a magyar gazdaságban.